KEDVES OVISOK!
Április 27-én (hétfőn) délelőtt, a LOS ANDINOS EGYÜTTES előadásában
A NAPLOPÓ TATU
című zenés mesejátékot nézhetjük meg az Oviban.
Az előadás ára: 400 forint
A LOS ANDINOS együttes 1982 őszén alalkult Székesfehérváron. Azt a célt tűzte maga elé, hogy egy földrajzilag igen-igen messze esö, ám dallamvilágában nagyon is közeli kultúrát megidézzen a közönség számára.
A dél-amerikai Andok-hegységben élő népek változatos és gazdag népzenei anyagát gyűjti és adja elő közönségének, innen ered választott nevük:
Los Andinos (andokiak). Hagyományos szokásdallamok szólalnak meg előadásaikon és lemezeiken, a pentaton
rokonság megdöbbentő élménye mellett az őslakók és a bevándorlók zenéjének izgalmas szövedékére csodálkozhat rá a magyar közönség.
Maga az előadás délelőtt 11 órakor kezdődött. Az összefoglalással kezdve: mindenben a mérce volt. A két előadó, láthatóan öreg motoros, hiszen a szülők számára sem ismeretlenek „régről”.
A gyerekek igazi partnernek érezhették magukat, nem gügyögve szóltak hozzájuk kis elméjüket gyakran foglalkoztató problémákról. Lustaság, hazugság, furfang, irigység többek között – és persze a tanulság sem maradt el.
A figyelem lekötése páratlanul jól sikerült. Közel egy órán át ritkán szokott az óvodás közönség ilyen odaadással figyelni. De nem csoda, hiszen a fent említett problémák jól megszerkesztett kerettörténetbe, mondhatnánk konceptbe voltak ágyazva.
A hátteret pedig a magyar hagyományos gondolkodástól csak földrajzilag távol eső andoki népi logika és olyan hangszerek fülbemászó vagy dobogásra késztető együttese alkotta, melyek azonnal a komfortzónába vonják a vétlen hallgatót, legyen az felnőtt vagy egy méter alatti.
sziasztok!!!!!
elöszöris ugy hivnak hogy Makra Kitti és
jó volt a mai elöadásotok
2009.máj.26
Szia!
A Katica-csoportos ovónénik kaptak egy-egy DVD-t, ha gondolod, és ha kölcsönadják, abból is tehetsz fel részleteket.
Üdvözlettel: Csőgör Mónika (Lili anyukája)
Köszönöm, kedves Mónika. Utánanézek a dvd-knek 🙂