Oldal kiválasztása

Szerda este a Nádas étteremben a magyar konzervatív gondolkodás egyik kiemelkedő alakját hallgathattuk meg.
Innen letölthető a teljes előadás: 49MByte 1 óra 40′

S hogy miért lehet helye ennek egy óvoda honlapján?
A cím talán már sejteti. Bogár László – és számos más közgazdász – az elmúlt években színvonalas kísérletet tett arra, hogy elmondja az elmondhatatlant, azt amire esetleg a gyerekeink jöhetnek csak rá, de akkor már nekik is későn lesz, nem csak a mostani “teherhordozó” generációnak.
Bogár László szemléletesen és számos nyelvi újítást bevetve beszél a tényleges gazdasági életről, mely része a mi életünknek, s sokkal inkább jellemezően befolyásolja sorsunk alakulását, mint az a világ, mely a politikai csatározások és a média által megjelenített csalóka ködfüggöny felszínén észlelhető. A törésvonalak sem a politikai oldalak között, etnikumok között vagy ne adj Isten rivális nemzetek között van, ahogy azt annyira szeretnék velünk elhitetni, hanem egy minden értéket elszivattyúzó globalitás és júdáspénzes helyi kiszolgálói és a kifosztott többség között, melynek meghagyják a “nyálafolyós konzumidiotizmust” de gőzerővel megfosztják minden tradicióktól – melyek rengeteg generáció alatt kristályosodtak ki – a közösség és a környezet védelmére – két olyan hatalmas tényező, melyet a “modern” közgazdaság messze értéken alul vesz számításba.

Természetesen “izlésektől és pofonoktól” megkülönböztetetten lehet vitatkozni Bogár professzor egyes állításain, de szó nélkül elmenni mellette nem tanácsos.

Felsejtet előttünk egy olyan lehetséges közeljövő képet, ahol három év múlva a többség olyan választás elé kényszerülhet a bekövetkező telet várva, hogy legalább tizenöt fokra felfűtse lakását vagy egyen.
Idéz olyan rettentő statisztikai adatot, mely jól harmonizál ezen áttekintés címével: az 1950-es évek elején 250 ezer születésre 100 ezer halálozás esett.
Jelenleg 80 ezer születésre 150 ezer halálozás esik, pár éven belül hasonló elhalálozáshoz várhatóan 60 ezer születés párosul.

Közben gőzerővel folyik erőforrásaink kitermelése, vagyis az országhatáron túlra. Miközben lépten nyomon azt halljuk, hogy túlfogyasztó ország vagyunk, és a Magyarországba beáramló tőkebefektetésektől zeng a sajtó, bizonyítottan tőkeexportőr ország voltunk mindig is. Bogár professzor évi 20 milliárd dollárra teszi azt az összeget mely a profit és kamatszivattyúkon keresztül elhagyja az országot. (alsós matek: évi 20 milliárd dollár = kb. 4 billió forint – szemben idén évi kb. 8 billió forint állami bevétellel, illetve 29 milliárd forint GDP-vel)

Jelen sorok üzleti életben sokat tapasztalt közgazdász “szakmunkás” írója ehhez hozzátehet még egy adatpárt, miszerint az államkincstárba vérrel-verejtékkel befolyatott éves 8,33 billió forintból a multinacionális vállalatok – akiké a gazdaság kb. 85 %-ka – különféle jogcímeken 1,35 billió forintot kapnak kézbe, miközben a fenti kincstári bevételhez összesen 0,55 billió forinttal tudnak hozzájárulni – közte a szupernyereséges bankok elenyésző kb.15 milliárddal.

Hasonlóan az átlagember fejéhez vágják lépten-nyomon, lassan már 60 éve, hogy túlfogyaszt, kölcsönökből élünk – ami megint nem igaz két okból.
Részben minden megtermelt érték forrása a dolgozó szolgáltató átlagember, másfelől a sokat emlegetett felvett kölcsöneink első 1 milliárdjából használtak 1972 táján valamit fogyasztásélénkítésre, beruházásra (a zöm akkor is baráti segítségnyújtásra ment el). Egy 90-es évekbeli Magyar Nemzeti Bank tanulmány adatai ezek. Azt is levezették itt, hogy azóta csak ennek az első milliárd dollárnak (mai értéken talán 10 milliárd dollár) kamatait fizetjük azóta is.
Bogár professzor hozzátesz egy másik megdöbbentő keretszámot:
– a kamattörlesztés során mai értéken hozzávetőlegesen 190 milliárd dollárt fizettünk ki
– az adósságaink közben 170 milliárd dollárra nőttek, illetve nemzeti vagyonunk zömét is elvesztettük.

Szóval jövőnk ebben az erőtérben érvényesül vagy enyészik el, miközben az “újbeszél” szabályai (ld. Orwell), azaz a politikailag korrekt fogalmazásmód szerint mindezek és számos hasonló tény említése “betiltott”.

Semmi sem aktuálisabb itt, mint egy az előadáson elhangzott idézet Illyés Gyulától: “eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe“. A Bogár László által elmondottak sokunkat ráébreszthet, hogy jövőnk csak akkor lesz, ha teszünk róla. A Németh László által kimerítően felsejtetett kertmagyarország, akarom mondani édenkert Magyarország csak akkor jöhet el, ha mindannyian tisztán látunk és gondolkozunk – magunk, de főként ovinyüvő gyermekeinkért.