Oldal kiválasztása

Kedves sportolás után iránt érdeklődő tó környéki „sporttársak”, persze főként nők-urak – nem utolsó sorban rögbis szülők, és rögbi iránt érdeklődők!

2006-ban ismerkedtem meg ezzel a sporttal a gyermekeim által. Gondolom többen is e sportot űző gyermekén keresztül hallott először a rögbiről, és még ekkor is sokáig összekeverte az amerikai focival.
Jómagam szívesen jártam ki a fiaim edzéseire és szinte észrevétlenül ittam magamba a játék szabályait, szellemiségét és idővel magam is kipróbáltam a tojáslabda nyújtotta játék szépségeit.
Tavaly megalakult Agárdon a sportág női „szakága”. Utánpótlás egyesület révén leginkább fiatal, tizenéves lányok alkotják ezt a szép sikereket elért csapatot. Bár sokat sürgök-forgok közöttük, az edzésekre is lejárok, valamint elkísérem Őket a meccseikre (még csapatkapitánnyá is megválasztottak), a korom miatt mégis kicsit kívülállónak érzem magam.
A touch rögbi csapatnak a tagja vagyok, és hihetetlenül élvezem ezt a játékot. Már régóta vágyam, hogy másokkal is megismertessem a rögbinek ezt a válfaját. Miután nincs benne test-test elleni küzdelem, férfiak-nők, fiúk-lányok, idősek-fiatalok együtt játszhatják, csak egy labda kell hozzá.
Magyarországon az első érintős rögbi csapatot néhány éve Kató Csaba diakónus alapította Budapesten, Darvak néven. Évente megrendezésre kerül a touch rögbi bajnokság, ahová, egyre bővülő számmal, amatőr csapatok is beneveznek. (Idén a csapatunkkal megszereztük az első helyet.)
Mondandómnak azért kerítettem ekkora „feneket”, hogy hitelesebben jelenthessem ki, imádom ezt a sportot, és szeretnék összehozni néhány embert, aki a mozgás és a játék öröméért –és, mert 30-40-50 évesen is kéne valamit mozogni-, szívesen osztozna velem ebben a felemelő érzésben.
Félreértés ne essék, imádok a lányokkal együtt játszani. Hihetetlenül inspirál, hogy teljes értékű csapattagnak tartanak és számítanak rám.
Mondandóm lényege mégis csak az lenne, hogy várnék olyan férfiakat és nőket, akik, az egész napos munka után, szeretnének egy kicsit rendszeresen mozogni, jó társaságban jó játékot játszani, és kihasználni az agárdi parkerdő nyújtotta lehetőségeket.
Jelentkezőket az ormaygabi@freemail.hu e-mail címre várok. Tel: 20-437 7938
Ormayné Kovács Gabriella (Ormay Gabi)