Oldal kiválasztása

A parkerdei óvoda honlapjáról vettük át ezt a kis összefoglalást az első ’ember’ hónap nevezetes napjairól.

SZEPTEMBER

ŐSZELŐ – FÖLDANYA HAVA – SZENT MIHÁLY HAVA  – MÉRLEG HAVA

„Szeptemberben az őszt kezdjük, s a sok gyümölcsöt leszedjük.”

Tanévnyitó az iskolában.

1. Egyed.  Ekkor áll be a meteorológiai ősz.

Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások, és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap. Ettől kezdve tilos szekérrel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkezdődik a szőlőőrzés.

A disznót hízóba fogják. Ettől a naptól kezdve a híg moslék helyett tápláló, hizlaló darát, kukoricát kaptak az állatok. A gazda a süldő elé öntött egy kosár kukoricát és azt mondta:

-Egyed!

Búza, rozs vetésének kezdete.

Egyed-nap időjárásából az egész évre következtetnek:

„Egyed napnak mosolygó derűje négy napig tart, akárki elhiggye.”

„Ha ezen a napon dörög az ég nagyon, jövő évben mindenben bőséged vagyon.”

„ Amilyen az Egyed-nap, olyan az egész hónap.”

5. Lőrinc. Lőrinc napja, úgy nevezett „rontónap”. Lőrinc sok kárt csinál, például megrontja a vizeket, azokban már nem lehet fürödni (hideg van), beleesik (máshol belepisil!) a dinnyébe,azaz a nyári görögdinnye e nap után már élvezhetetlen lesz, lucskos, vízízű.

Ezen a napon fordul az időjárás:

Ha szép idő van, száll az ökörnyál, hosszú lesz az ősz.

„Ha Lőrinckor sár ragad, eheted a dinnyét magad.”

Lőrinc napja után a fás növények megállnak fejlődésükben és a kígyó odvába bújik.

8. Kisasszony napja. Szűz Mária születésének napja. Magyarországon kedvelt búcsúnap. Bizonyos vidékeken ekkor kezdték el vetni a gabonát, melyet kisasszony napjára virradóra kitettek a szabadba, hogy a harmat érje, az Úristen szentelje meg.

Az időt Kisasszonynapja, négy hétre előre szabja.
Ősi pogány őszkezdő nap. Sok helyen a dióverés napja.

„Fecskehajtó Kisasszony”-nak is nevezik: e naptól kezdve indulnak útra a fecskék és a vándormadarak.

„Sok fecske, ősz jele.”

16. Ózon világnapja. Ezen a napon világszerte tartanak rendezvényeket a levegő tisztaságának megőrzése érdekében.

16-22. Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap.

Ez a kezdeményezés öt évvel ezelőtt indult Franciaországban, az évek során több európai ország is csatlakozott hozzá, így Magyarország is. A szervezők ezen a napon arra kérik az embereket, hogy autójuk helyett lehetőleg inkább a tömegközlekedési eszközöket vagy biciklijüket használják, esetleg gyalog közlekedjenek.

„Biztonságos utcákat a gyermekeknek.”

Figyelemfelhívás a helyes közlekedés szabályaira, veszélyhelyzetekre.

20. UNICEF Gyermekek Világnapja.  A Magyar Köztársaság 1991-ben csatlakozott a Gyermekek jogairól szóló 1989. évi ENSZ Egyezményhez. Ezen a napon különleges figyelem illeti meg a gyerekeket. Gyermekprogramokkal, gyertyagyújtással fejezzük ki a társadalom megkülönböztetett figyelmét a jövő nemzedéke iránt.

21. Máté. Ha ezen a napon tiszta az idő, jó lesz a bortermés. Vetésre viszont Máté hete nem kedvező, „pelyvahét”-nek nevezik.

Bár csillagászatilag ezen a napon van az őszi napéjegyenlőség, jelentősebb ünnep nem kapcsolódik hozzá.

Ezután kezdődnek az őszi pásztorünnepek, a gazdasági év végét jelentő szüreti mulatságok.

„Máté ébredj jó időre, jó szüret lesz esztendőre.”

23. Takarítási Világnap / Nemzetközi hulladékgyűjtő nap / Környezetvédelmi jeles nap/

Az alapötlet egy ausztrál vitorlásversenyzőtől származik, aki felháborodva a tengeren úszó rengeteg szemét látványán, megszervezte Sidney kikötőjének kitakarítását.

Ha mindenki a saját környezetét rendben tartaná és kitakarítaná, végül az egész világ tiszta lenne.

„Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.”

29. Mihály. Sok helyütt ekkor tartják a Mihály-napi vásárt.

Őszi gazdasági évnegyedkezdő nap. Európa szerte ismert pásztorünnep. Ezen a napon hajtják be a legtöbb állatot a faluba, ekkor lépnek szolgálatba a pásztorok. Megszakad a fű gyökere, megszűnik a mézelés, a halak a víz fenekére húzódnak. Megkezdődik az őszi vetés.

Az időjárásban erre az időszakra esik a vénasszonyok nyara.

„Ki mint vet, úgy arat.”

„Ha Szent Mihály napján még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske.”

„Mihály nap után akármerről fúj a szél, hideg az.”

„Szent Mihálykor keleti szél igen komoly telet ígér.”

„Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.”

„A Mihály napján, hogyha dördül, jó ősz után nagy tél gördül.”.

„Ha sok makkot hozott Mihály, elkészítheted a szánkát.”

„Mihálykor az észak s keleti szél, sok havat és kemény telet ígér.”

29. Pákozdi csata. Az 1848. szeptember 29-i Pákozdi csata emlékére.

1848-tól napjainkig „A mindenkori magyar katonáknak” /Katonai Emlékhely Pákozd, Mészeg-hegy: 1848-as Pákozdi Csata Emlékműve és Emlékkiállítása, „Misszió”-magyar katonák a nemzetközi békefenntartásban 1896-tól napjainkig kiállítás/.

30. A Népmese Napja. Benedek Elek születésének /1859/ évfordulója.

„Az embernek úgy kell a mese, mint az édes álom.”

Vavyan Fable