A Dinnyés és Seregélyes közötti Elzamajorban a manapság „szokásos” tehénfajták mellett néhány tucatnyi szürkemarha is él. Ez az ősi magyar fajta, amit nem fognak a modern kor betegségei, „jellemük” is némileg masszívabb, mint a tenyésztett „moderneké” és hát a természet viszontagságait is jobban viselik.
Tavasszal kihajtják őket a pusztába (ld. a legnagyobb tömegben a Hortobágyon – ahol az ötvenes évek viszontagságai után csodával határos módon túlélték ennek a magyar unikumnak az üldözését – s a kihalást), a tél közeledtével pedig visszahajtják őket a fedett lakóhelyükre. 
A hétvégén a tavaszi kihajtási ünnep után ez a behajtás volt az apropója annak a számos gyermekélménynek, melyet a szervezők és környékbeli emberek az odalátogató kicsiknek (számosan a mi óvodánkból!), nagyoknak nyújtottak. Sajnálhatja, aki nem volt ott, talán legtömörebben ez fejezi ki a lényeget.
A Szent Mihály nap (Ady óta tudjuk, ilyenkor Párizsba is beköszönt az ősz) környéki szombat az elképzelhető legszebb idővel ajándékozott meg bennünket. A dinnyési vasútállomástól számos lovaskocsi szállította a résztvevők ezt igénybevevő részét a több kilométerre lévő lápszéli helyszínre, ahol akkor már szorgos kezek éppen jurtát építettek.
A szállítóeszközül szolgáló járművek és gazdáik valamint csikósok egész nap az apró sereg rendelkezésére álltak alkalmi kocsikázásra, lóhátra ülésre. Külön ki kell emelni ezeknek az embereknek (Pista bácsi, Gyuri bácsi és még sok bácsi és bácsinál fiatalabb ember főként Seregélyesről) a végtelen és nyilvánvaló gyermekszeretetét. Természetesen a lovak és gyermekek barátsága lankadatlan megnyilvánulásokban fejeződött ki.
Király Dia, magyar bajnok díjugrató és két pónija, Hógolyó és Csipesz, főfoglalkozásszerűen ügetett – főként a legapróbbakkal. A gyerekek tököt faraghattak, a „kibundázott” jurtában játszással, rajzolással, madarak távcsövezésével is ügyködhettek.
Az érdeklődő és a gyerekek által nem lekötött felnőttek a hagyományos pásztoréletmódról, madarakról, gyógynövényekről kaphattak alapos tájékoztatást több felvonásban.
Az éhes hasak menedéke az üstben főzött rackagulyás – nem minden nap fellelhető étek – volt.
Persze a szilaj állatok szállásukra kísérése sem maradt el. A nap vége a dalé, a táncé lett, ekkorra már jelen sorok írója és a vele tartó 4 gyermek kifáradt az élményekben és visszavonult a városi menedékbe.
A rendezvény és a többi napon zajló úgymond hagyományőrző célzattal zajlott, habár mondják, a hagyományt őrizni nem lehet, azt élni kell.
Talán az itteni élmények hatására sok gyermek számára egyszer lesz lehetőség, hogy a mostani „civilizáció” áldásaitól eltávolodva a hagyomány életigenlő ösvényére visszatérhessen. Ez jelen műreflexeink szerint visszalépést jelentene, pedig messze nem így van – hiszen a visszatérés modern megoldásainak megtalálása egyben a kiutat jelenti igazi önmegvalósításunkhoz, illetve a jelenlegi életvitel által garantált rövid távú önpusztulás elkerüléséhez.
A gyerekek és a lovak ezt még nagyon jól tudják!!
Trackback/Pingback