Már több mint két hónapja, hogy nagy bánatunkra nem működik a Posta utcai óvoda saját konyhája. Bizony hiányzik Pirkó néni majd Mónika néni helyben alkotott menüje, páratlan ízeik, különleges leveseik. A sajnos már elmúlt menük még mindig böngészhetők óvodánk ‘menü’ menüpontjában. Ugyanitt az évekkel ezelőtt készült szakácskönyv is letölthető azoknak, akik házi repertoárjukat esetleg bővítenénk egy felejthetetlen scsí levessel, vagy hasonlóval. 
Az közelmúlt mindezek ellenére kellemes tapasztalatokkal szolgált. Az óvodai menüben szereplő fogások finomak, változatosak és nem szűkölködnek alapanyagokban. A parkerdei óvoda konyhája közel 1000 ember számára főz nagyüzemben – így például a szomszédos Gárdonyi Általános Iskola számára is, de a mennyiség ízlelhetően nem megy a minőség rovására. Talán az apró különbség a korábbiakhoz képest a kevesebb só alkalmazása. Nyilvánvalóan gyermekeink közül nagyon sok a válogatós, sajnos íz- és szokásvilágukat már kora gyermekkorban a csoki – gumicukor – chips vonulat formálta, velük a bevált étkek, zöldségek és gyümölcsök nem tudnak versenyezni vonzerőt tekintve – legyenek bármennyivel is fontosabbak a fejlődő és esetleg már visszafejlődő szervezet számára. Az utóbbi táplálékcsoport esélyeit némi többlet sózás, ízesítés talán javítaná. Persze a sózni – nem sózni kérdés parttalan vitákhoz vezethet, hasonlóan a vegetáriánus vagy nem vegetáriánus személet híveinek rendszeres ütközéséhez. Tisztán látni nem lehet, ugye a hazugság egyik formája a túl sok igazság bedobása. Az emberiség történelmének hajnalától jól bevált só ‘gonosszá” kikiáltása valamikor a két világháború között kezdődött. És egyre felkapottabbá vált az ‘egészségtudatosabbak’ körében, manapság szinte hivatalossá téve a teljes sótlanság eszméjét. A másik tábor érvpontjai között a következők szerepelnek, többek között: – a só mellőzésének szükségességét egy harmincas évekbeli kísérletsorozat eredményeire alapozzák, melyben állatkísérletek során egyre növekvő mennyiségű sót adagoltak, amely némi vérnyomás emelkedéshez vezetett (állítólag annyi sót etettek szegény állatokkal, ami napi több kiló só fogyasztásának felelt meg emberi testre átszámítva)
– a szervezetben nagy szükség van a sejtközi állományban lévő tiszta sóra (NaCl), mely az anyagcserével rendszeresen kiürül, ezért rendszeresen pótolni kell, és a most boltokban kapható sókban lévő nagy mennyiségű káliumot tartalmazó sóra is, mely a sejtfalon belüli állományban található, így nem ürül ki a szervezetből napi szinten – tehát rendszeres pótlása szükségtelen – az említett kálium, igaz nagy mennyiségben van a szervezetben, de nem szükséges pótlása, ellenben a kálium maga végső soron méreg, szívhalálhoz és sok egyéb problémához vezet (a sejtközi kommunikáció tönkretétele révén), s itt rögtön felmerül a kérdés, ha így van, miért is eszünk töméntelen mennyiségű banánt, ami ugyancsak kiváló káliumforrás – az ember nem tud annyi tiszta sót enni, ami ártalmas, mivel az már elviselhetetlenül sós lenne számára. Aki további információra éhes, elég ha beírja az internetes keresőkbe: „tiszta só”, s számos mély elemzést, pro és kontra érvet találhat. Sőt egy bajai székhelyű cégtől 25 kilogrammos tételben vásárolhat gyógyszertári tisztaságú sót elfogadható áron. Hogy az igazság odaát vagy ideát van, azt pediglen döntse el ki-ki maga.
