Gárdony,

Posta utcai Óvoda

levél az Óvodának

 

 

 

Nagycsoportosból nagy iskolások lettek. Fényképek: itt.

Szeretettel köszöntöm a honlapunkra látogatókat!

 

Nagy Vencelné vagyok, az óvoda vezetője 1990. augusztus 15-e óta. 1976. szeptember 1. óta dolgozom ebben az óvodában. Végzettségemet tekintve szakvizsgázott óvodapedagógus vagyok.

Jelenleg a negyedik 5 éves program megvalósításán dolgozom. Ezen időszak alatt óvodánk mind külsőben, mind szemléletben, tevékenységekben folyamatos változáson ment, megy keresztül. A változásokat követve, mindig arra törekedtem, hogy a gyerekek és szüleik, a velük foglalkozó pedagógusok és az itt dolgozók szeretettel és szívesen jöjjenek az óvodánkba. Próbáltam mindig azt a légkört megteremteni, amelyben mindannyian jól érezzük magunkat.

A vezetésem alatt a teljesség igénye nélkül a következő feladatok valósultak meg, melyek közül a legfontosabbak:

  • 1997. november 15-én nyitottuk meg az óvoda új épületszárnyát, kialakítottuk a hozzátartozó udvarrészt, és megtörtént annak parkosítása

  • Szervezeti és Működési Szabályzatunkat többször módosítottuk

  • 1999. szeptember 1.-én került bevezetésre az általunk írt Helyi Nevelési Program

  • A 2000./2001. tanévben kezdtük el a Minőségirányítási Program bevezetését, melyet azóta is folyamatosan végzünk

  • 2004. novemberére megalkottuk az Óvoda minden folyamatára kiterjedő Házirendjét

  • 2004. tavaszán hoztuk létre a gárdonyi Óvodáért Alapítványt.

  • Nagyon örülök annak, hogy 2006. januárjától az interneten keresztül, - szülői segítséggel – saját honlapunkon is bemutathatjuk óvodánkat, s a benne folyó sokrétű tevékenységet!

     

     

    üzenetek