Oldal kiválasztása

Múlt pénteken, ahogy azt a beharangozóban írtuk, egy csoport kivételével (a Katicák Martonvásárba vonatoztak) mindannyian a Parkerdőbe buszoztunk, ami ugye már egymagában is nagy élmény.

Habár napközben szép idő köszöntött ránk, a reggeli pára és ködoszlás később következett be, mint általában, s ez kissé késleltette a tervezett programok indulását.

A busz fél tízkor érkezett a Parkerdő elé, ekkor még a szépen nyírt fű vízzel teli volt, az ekkor kibukkanó napnak fél órájába került felszárítani a nagy térséget, s ezzel lehetővé tenni, hogy a gyerekek is szabadon rohangásszanak.

Szerencsére addig a nemrég elkészült játszótér és az elemózsia elfogyasztása – majd egy ütemes erdei kör (1250 méter!) elfoglalta őket.

Később pedig számtalan teniszlabda és legalább annyi tojáslabda keltette fel a gyerekek érdeklődését.

További fényképek hamarosan az érintett csoportok oldalán!