Oldal kiválasztása

„Ki múltját nem ismeri, annak jövője sem lehet!” Nem trendi gondolatok ezek manapság.
Pedig, ha jobban megvizsgáljuk történelmünket – akár történész, akár közgazdász vagy csak csupán a józan ész vezette szemmel – kiderül hogy bal- és jobbsorsunk mozgatórugóit sokkal régebben ugyanazon hajtóerők irányítják, mint manapság gondolhatnánk. Nem kevésbé rejtetten és szinte elbeszélhetetlenül, mint a mai történéseket – hiszen ha elbeszéljük, a politikai korrektség bambaságának falába ütközünk rögvest. De nem ok nélkül mondta Napóleon külügyminisztere, Talleyrand (ejtsd: télőran) a császárnak, hogy a magyaroktól büszke múltjukat kell elvenni, s máris bármi megtehető velük – a magyar népesség zöme ezt a bőrén érzékeli elszegényedésében, kilátástalanságában, anélkül, hogy tudná, igazából miről is van szó.
Az elmúlt hét szombat este a Református Egyházközség  Élet Fája gyülekezeti házában Pápai Szabó György velencei református lelkész tartott átfogó előadást történelmünk ismert és kevésbé ismert vonatkozásairól. Belépőként a hivatalosan ismeretlen jelentésű gárdony szó jelentését azonosította be az előadó (ld. a lenti filmösszefoglalót a 6. perctől hozzávetőlegesen).
Ezt követően Tóth Gyula Attila, a templomunk szomszédságában nemrég avatott kettős-kereszt alkotója vezette be a népes, de a helyiség kapacitásait messze meg nem töltő közönséget a kereszten található feliratok mögött rejlő tudásba.

A több mint kétórásra sikeredett rendezvény nyitányát a református kórus által előadott ének és a Himnusz közös eléneklése jelentett.
A kórus a két előadás közti szusszanást követően még egy meglepetéssel szolgált, a palóc himnuszt ismertette meg a megjelentekkel.

A tervek szerint Pápai Szabó György előadása nyitánya egy sorozatnak, talán egy nyári szabadegyetemnek, ahol részleteiben is megismerkedhetünk, akár további meghívott előadók segédletével, a most csak futtában, igaz elképesztően izgalmas utat bejárva áttekintett számos területnek.
Ami biztos, hogy a magyar történelem „nem úgy, nem akkor és nem is mindig azokkal” fémjelzett, ahogy a mai „hivatalos” finnugor történelemszemléleti irányzat tanítja mindenki számára. Levéltári forrásokból tetten érhető a bécsi kancellária 1820 környéki rendelete, mely egy „új” magyar történelem megalkotására utasít. A helyzetet igazán pikánssá az teszi, hogy a finnugor rokonság elméletét ma már Finnországban is elvetették hivatalos szinten.
Igaz hogy számtalan alternatív történelem-megközelítés létezik, a magyar történelmet akár 40.000 évre visszamenőleg is kivetítve, s őshazaként főként magát a Kárpát medencét többszöri ki- és visszaáramlással megadva, azonban ezek nyilvánvalóan nem kiforrott elméletek, habár számos lelet és az új technológia vívmányai által megtámogatottak – így hematológia, a géntechnológia és szénizotópos vizsgálatok által. Éppen ezért sokkal nagyobb tudományos apparátust igényelnének. A jelen helyzetben a hivatalos álláspont egyszerűen elutasítja az ezekkel foglalkozást.
Az ilyen széles körhöz eljutó előadások lehetnek az eszközei annak, hogy ez a tudományos munka megfelelő szinten beindulhasson ismét – helyre lehessen állítani azt a több száz éves történelemtorzítási tevékenységet, melyet a Habsburgok majd gőzerővel Rákosi Mátyásék és ma is élő szellemi örököseik folytatnak – akár csak egyszerűen a múltunkkal való foglalkozás marginális fontosságú, sőt nevetséges színben feltüntetésével. Sajnos a hatékonyság jól ismert, bátran elmondhatjuk, hogy ma az „RTL népe” a meghatározó.

Hasonlóan rendet lehetne vágni a reneszánszát élő számtalan őstörténeti elmélet között is – kiszórva a laikus megközelítéseket és kiemelve a hiteles és igazolható elméleteket és tényeket.

Április 9-én Friedrich Klára segédletével a rovásírás nyomát vizsgálva folytatjuk barangolásunkat a magyar történelem ködbe veszni látszó ősvidékein.

Pápai Szabó György

Tóth Attila