Oldal kiválasztása

Délelőttönként a Csiga csoportosok készülődő műsorától hangos az udvar. Nagy izgalommal mondogatják a verseket, énekelnek és táncolnak! Fegyelemmel és vidám kuncogással, igazi kis előadóművészekhez illő komolysággal próbálnak, javítják ki egymást és olykor az óvó néniket is. Jó így együtt látni és hallgatni őket, közben egy-egy gyermekről felidéződik a kép, amikor nem is olyan régen (4 évvel ezelőtt) még bátortalanul, anyába kapaszkodva először lépik át az ovi kapuját. Mennyi minden történt velük azóta! Mennyit változtak, nőttek, ügyesedtek és most azért tanulják a verset, hogy méltóképpen elbúcsúzhassanak az óvó nénijüktől, dadus nénijüktől, óvodájuktól.
Kedves búcsúzó Csiga csoportosok és Méhecske csoportos Nórika! Legyetek az iskolában is ilyen vidámak, ügyesek. Őrizzetek sok szép emléket óvodátokról, és ne felejtsétek el: visszavárunk benneteket egy-egy élménybeszámoló erejéig!

Kedves Szülők!

Az ünnepség május 29-én, pénteken 1600 órakor kezdődik. Erre az időpontra várunk minden családtagot, rokont, barátot, meghívott vendéget! A búcsúzó gyermekek 1545 órára érkezzenek, ünneplő ruhába.
Kérjük, hogy aki teheti, ezen a napon minden csoportból vigyék haza a gyermekeket ebéd után, de legkésőbb 1500 óráig, hogy az ünnepségre mindennel el tudjunk készülni! Az itt maradó gyermekeknek 1500 óráig dajkai felügyeletet biztosítunk egy csoportban.

Megértésüket köszönjük!